Balance

 

Prémium minőségű, letisztult stílusú, kézbe simuló öngondoskodási napló a kiegyensúlyozottabb és boldogabb mindennapokhoz.

Anyaként akkor tudunk adni – szeretetet, törődést, figyelmet – ha mi magunk is töltekezhetünk valamiből. Ez a napló ebben segít Neked:  feltölt, kikapcsol, egyensúlyba hoz

Érezted már úgy, hogy...

annyira elvisznek a hétköznapok, hogy egyszerűen nem marad sem időd, sem energiád a saját feltöltődésedre?

nehéz megtalálnod az egyensúlyt a családi, a munkahelyi és a személyes feladataid között?

csak eltelnek a napok, és nem tudsz úgy igazán jelen lenni és élvezni a gyermekeddel töltött időt?

sokszor már korán reggel fáradt és türelmetlen vagy, ami kihat a gyermekeddel való kapcsolatodra is, emiatt pedig folyton lelkiismeretfurdalásod van?

3 kisgyerek anyukájaként pontosan tudom, hogy mit érzel, mert én is ugyanezen mentem keresztül

$

Nehezen tudtam lelassítani, és úgy igazán megélni a pillanatot, mert fejben folyton a véget nem érő teendőlistámat pörgettem. A saját feltöltődésem persze mindig a lista végén kullogott, amire a nap végén már egyáltalán nem maradt kapacitásom. Egy idő után a kisgyermekes mindennapokban már nem a lehetőségeket, hanem a feladatokat láttam.

Idővel rájöttem, hogy nemcsak magamnak, hanem a családomnak is hatalmas szívességet teszek azzal, hogy a saját kikapcsolódásomra is szánok időt, mert így sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszek. A túlélő üzemmódból kilépve élvezhetem a gyerekeimmel töltött időt, mert végre újra tudok adni nekik magamból: szeretetet, törődést, figyelmet.

Érdekel, én hogyan csinálom?

Olyan könnyen alkalmazható rituálékat alakítok ki, amik segítenek meglátni a jót a mindennapokban, segítenek feltöltődni és kikapcsolódni. Ilyen számomra a naplóírás, hiszen azonnal tapasztalhatók a pozitív hatásai.
Ez egy olyan egyszerű gyakorlat, ami beépülve a napi rutinba, képes átalakítani az egész életedet.

Napi 5 percet rászánva segít abban, hogy…

✨ lelassulj és a jelenben légy

✨ anyaként is figyelmet tudj fordítani saját magadra és az érzéseidre

✨ észre tudd venni az életedben lévő apró csodákat, örömöket

✨ megtaláld a boldogságodat és a belső békédet

✨ erőt és inspirációt tudj belőle meríteni, amivel könnyebben veszed majd a kisgyerekes lét kihívásait

✨ tudatosan megéld a jelen pillanatot, és mélyen megbecsüld a körülötted lévő szépséget és bőséget

Tudod, hogy mi a legnagyobb segítségem ebben?  

a Balance, Self – Love napló 

Felismerted, hogy a boldog család alapja egy boldog, kiegyensúlyozott anya, és tisztában vagy az öngondoskodás fontosságával.

Szeretnél egy olyan rituálét az életedbe, ami közben lelassulhatsz, befelé figyelhetsz, és végre meghallhatod a saját hangod, és tudatosítani tudod az érzéseidet.

Készen állsz kialakítani egy olyan pozitív szokást az életedben, ami egyszerre feltölt, kikapcsol és kiegyensúlyoz, hogy házisárkány helyett jótündér legyél

És szeretnéd végre élvezni az anyaságot és a kisgyermekes mindennapokat

Mit szólsz ahhoz, ha egy olyan eszközt adok a kezedbe, ami napi 5 perc használattal segít visszatalálni önmagadhoz, és általa megteremtheted a testi-lelki-mentális egyensúlyt az életedben?

A Balance nem csak egy gyönyörű napló, hanem egy olyan elegáns és kifinomult emlékkönyv is egyben, amiben megőrizheted az életed boldog pillanatait, és amiből a nehéz helyzetekben erőt meríthetsz.

Alice Morse Earle szerint minden nap nem lehet jó, de minden napban lehet valami jó. A Balance naplóval felfedezheted a mindennapok örömforrásait, ezáltal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lehetsz.

A Balance naplót a visszajelzések, és a saját, személyes anyai tapasztalataim hívták életre, és formálták. Hogy mit találsz benne egészen pontosan?

$

182 napon keresztül, napi 3 fix kérdést a pozitív megéléseidre összpontosítva, hogy észre tudd venni az életedben lévő apró csodákat

napi motiváló és erőt adó idézeteket, amik segítenek a pozitív gondolkodásmód megerősítésében

heti reflexiós kérdéseket, amikkel mélyebbre mehetsz az érzelmeid feldolgozásában

gyakorlatian tippeket a hála elmélyítéséhez

öngondoskodási ötleteket a testi-lelki-mentális feltöltődéshez

inspiráló leveleket az e-mail fiókodba, hogy még teljesen, tudatosabb és boldogabb életet élhess

Kíváncsi vagy, hogyan tud Neked segíteni a Balance Self – Love napló?

elkezdesz tudatosan odafigyelni az életedben lévő apró csodákra

egy idő után minden cselekedeted ezzel a pozitív életszemlélettel éled majd, és egyre több örömöt fogsz felfedezni a mindennapjaidban

ahogy elkezdesz a jó dolgokra összpontosítani, azt tapasztalod majd, hogy egyre több jóság vesz körül

az, hogy leírod az érzéseidet, már önmagában terápiás hatású, hiszen segít jobban megérteni és feldolgozni a veled történteket

irányított kérdései segítenek a személyes fejlődésben, és abban, hogy újra felfedezd önmagad

növekszik az ellenálló képességed, és olyan pozitív gondolkodásmódot alakítasz ki, ami átlendít az élet hullámvölgyein

K. Virág Viki vagyok, a niMin márka, és a Balance Self – Love napló megálmodója. 2018 óta segítek a kisgyermekes családoknak megörökíteni a babaévek legkedvesebb pillanatait.

És mivel 3 gyerekes anyaként pontosan tudom, hogy  az anyaság a világon az egyik legszebb és legnehezebb munka is egyben, szívügyem, hogy erőt, inspirációt és támogatást nyújtsak a hozzám forduló édesanyáknak.

Az Anyaerő megerősítő kártyák mellé szerettem volna egy olyan könnyen alkalmazható eszközt a kezedbe adni, ami még a legzsúfoltabb napba is belefér, és amivel rövid időn belül számos pozitív változást tapasztalhatsz az életedben.

Így született meg a Balance Self – Love napló.

Hogyan használhatod a Balance naplót?

Vess egy pillantást a napló belsejére, és nézd meg, hogy hogyan hívhatsz életre még több hálát az életedben, és hogyan hozhatod ki minden napból a legtöbbet, mindössze 5 perc alatt.

Napi 5 perc az öngondoskodási rutinod részeként – egy kiegyensúlyozott holnapért

Napi reflexió
Lefekvés előtt vedd kézbe a naplót és gondold át a napod: mi volt az, ami mosolyt csalt az arcodra, mit tettél aznap magadért,
a személyes fejlődésedért, feltöltődésedért, jóllétedért, és mi az, amiért hálás vagy.

Ez az egyszerű gyakorlat valóban megváltoztathatja az egész életszemléletedet azáltal, hogy tudatosan fókuszálsz az életed
örömforrásaira.

Heti reflexió
A hét zárásaként extra kérdések segítenek abban, hogy még mélyebbre tudj menni az érzelmeid feldolgozásában.
Feljegyezheted a hét tanulságát, azt, hogy miből szeretnél többet illetve kevesebbet a jövőben, hogy mire vagy a legbüszkébb
és, hogy mit vársz a legjobban a következő héten.

 
 

A Balance napló nemcsak a tartalma miatt egyedülálló, hanem a használata is egészen különleges élmény

Elegáns vászon borítóval készült, hogy sok-sok év múlva is öröm legyen majd kézbe venni. 

Kompakt, kézbe simuló formájának köszönhetően bárhová könnyedén magaddal tudod vinni.

Letisztult belső oldalai nem terelik el a fókuszt a lényegről: RÓLAD. 

A szemet gyönyörködtető natúr – arany borítójú napló nemcsak az önszeretet útján lesz hű társad, hanem az otthonod éke is lesz egyben. 

100% garanciát vállalok rá

Hogy lásd, mennyire hiszek a Balance self-love napló erejében, 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalok rá. Amennyiben fél éven keresztül naponta használod, és a 6 hónap elteltével úgy érzed, hogy mégsem lettél kiegyensúlyozottabb, visszafizetem a naplód árát. Rendeld meg, használd kitartóan, és engedd, hogy a Balance napló végig kísérjen az átalakulásod útján.
 

Gyakran Ismételt Kérdések

Nem vagyok anyuka. Én is megrendelhetem a naplót?

Határozottan igen! A Balance naplót kortól és nemtől függetlenül bárki használhatja. Ha nyitott vagy a naplózás, az önreflexió, az önszeretet és hála gyakorlása iránt, akkor biztos vagyok benne, hogy neked is fog segíteni a testi-lelki-mentális egyensúly megtalálásában.

Vannak benne kimondottan anyasággal kapcsolatos kérdések?

Nincsenek benne kifejezetten az anyasággal kapcsolatos kérdések, de a self-love tippeket úgy válogattam össze, hogy azok egy zsúfolt napirendű, kisgyermekkel otthon lévő anya életébe is könnyen beilleszthetőek legyenek. 

Hogyan tudok fizetni?

Többféle kényelmes és biztonságos fizetési mód közül is tudsz választani:

– bankkártyával a Barion rendszerén keresztül

– banki átutalással

– utánvéttel

Mennyibe kerül a szállítás?

Foxpost csomagautomatába: 1.190 Ft
GLS futárszolgálattal: 2.200 Ft
Utánvétes fizetéssel (GLS -sel): 2.700 Ft

Mikor kapom meg a Balance Self - Love naplót?

Csomagodat a rendeléstől számított 5 munkanapon belül indítom el hozzád. A kiszállítás várható időpontjáról a futárszolgálat (GLS vagy Foxpost) e-mailben fog tájékoztatni.

Ajándékba szeretnék vásárolni. Milyen lehetőségeim vannak?

Amennyiben ajándékba szánod a Balance naplót, segítek neked még egyedibbé varázsolni egy személyes üzenetet tartalmazó kísérőkártyával, amit díjmentesen kérhetsz a csomaghoz. Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, a rendelés leadása során a Megjegyzés rovatban tüntesd fel a kártyára kerülő szöveget.

Abban az esetben, ha nem tudod személyesen átadni az ajándékot, kérheted közvetlenül az ajándékozott címére is. Kérlek ebben az esetben különösen figyelj arra, hogy a címzett email címét és telefonszámát add meg a Megjegyzés rovatban, hogy a szállítás sikeres legyen.

Külföldre is rendelhetek?

Igen, van lehetőség külföldi címre rendelni. A pénztár oldalon lévő legördülő menüben megtalálod az összes országot, ahová el tudom juttatni számodra a csomagokat. Amennyiben külföldre szeretnél rendelni, válaszd ki a célországot, ezt követően a rendszer frissíti a szállítási költséget, így azonnal láthatod, hogy mennyiért jut el hozzád a csomag.

Mik a Balance napló pontos paraméterei?

Méret: A6 (117 x 175 mm)
Borító: keményborító, vászonborítás
Terjedelem: 232 oldal
Arany prégelés a borítón és a gerincen

Hol tudom személyesen átvenni a naplót?

Személyes átvételre Debrecenben van lehetőség, előre egyeztetett időpontban. Az átvétel időpontját e-mailben fogjuk megbeszélni.

Mi a teendőm, ha hibás vagy sérült terméket kaptam?

Amennyiben hibás, sérült terméket kaptál, kérlek mielőbb jelezd nekem a kapcsolat@nimin.hu email címen. Igyekszem minél előbb, de legkésőbb 48 órán belül válaszolni Neked.

Hogyan kapom meg a számlát?

Mivel tudom, hogy sokan ajándékba szánják a naplót, így a számla nem kerül a csomagba, azt minden esetben elektronikus formában, a rendeléskor megadott e-mail címre fogom küldeni.

0
    0
    KOSÁR
    A kosár üres.IRÁNY A SHOP